Hivatalos: a mobilunkat is mutathatjuk jegy helyett a magyar vonatokon | 24.hu

Hivatalos: a mobilunkat is mutathatjuk jegy helyett a magyar vonatokon | 24.hu

Aki váltott már a vasúttársaság honlapján keresztül vonatjegyet, az tudja, hogy ha az otthoni nyomtatás lehetőségét választjuk, egy pdf állományban kapjuk meg a jegyünket, amelyen egy QR-kód tartalmazza azokat az információkat, amelyek alapján a kalauz meg tudja állapítani, hogy kifizettük az utazást. Ezt a pdf állományt eddig igazság szerint ki kellett nyomtatni, de az InterCity-vonatokon már egy ideje azt is elfogadták, ha a mobiltelefonunk kijelzőjén megnyitva mutattuk meg a kódot, amit a jegyvizsgáló a saját készülékével be tudott olvasni. Ez a lehetőség mostantól minden vonaton adott.

Tovább...
2016. november 10.24.hu
Nem fogják elhinni: végre bármilyen vonatra lehet e-jegyet venni!

Nem fogják elhinni: végre bármilyen vonatra lehet e-jegyet venni!

Magára a jegyvásárlásra már eddig is volt lehetőség a neten, de egészen mostanáig az az abszurd helyzet élt, hogy csak bizonyos járatokon lehetett nyomtatás nélkül, például mobilon bemutatni a QR-kódot, de ha valaki mondjuk személyvonaton szeretett volna e-jegyet használni, akkor egy állomás kioszkjában vagy jobb esetben otthon ki kellett nyomtatnia előre a jegyet.

Tovább...
2016. november 10.index.hu

Csúcsokat dönt az illegális autóértékesítés

Az egyik megoldást az elnök szerint az autójavító ágazat tevékenységi körökre bontott kötelező regisztráció alapján létrejövő közhiteles, naprakész online adatbázisának létrehozása lehetne, QR-kód alapján, mert a közlekedési hatóság adatai is pontatlanok, elavultak.Kovács Ferenc, az Európai Autószervizek Egyesülete (E.M.E.) elnöke ismertette: az autós ágazatban – az autógyártást nem számítva – 25 ezer vállalkozás működik, több mint 120 ezer dolgozót foglalkoztatnak. A teljes ágazat forgalma 3300-3500 milliárd forint, a feketegazdaság miatt a költségvetés évi vesztesége GDP-arányosan 1-2 százalék közé tehető.

Tovább...
2016. november 09.mno.hu
Átláthatóság QR-kódokkal: hogy tudja, honnan kerül az étel az asztalra

Átláthatóság QR-kódokkal: hogy tudja, honnan kerül az étel az asztalra

A Bizerba integrált QR-kódos megoldásával pl. a Tönnies, Wiesenhof és a Müller Fleisch ügyfelei bármikor ellenőrizhetik interneten keresztül az áru eredetét. A termeléskor ehhez a törzs- és termelési adatok mentésre kerülnek egy szerveren, és továbbitásra kerülnek - kérésre titkosított formában - egy szolgáltatóhoz, pl. a mynetfair-hez vagy az fTRACE-hez. Az árazó-címkéző berendezések ezzel párhuzamosan QR-kódot nyomtatnak a címkékre, amelyek szintén ezekre az adatrekordokra hivatkoznak. A dinamikus információk, pl. a termék tételszáma, valamint a gyártás pontos ideje és dátuma bekerülnek a kódolásba.

Tovább...
2016. november 02.www.bizerba.com
Miskolc mit ad a turistáknak?

Miskolc mit ad a turistáknak?

A Smart QR-kód technológiára épülő kártyarendszer számos olyan kényelmi lehetőségeket biztosít a vendégek számára, amely Európa egyik legmodernebb turisztikai kártyájává teszi – fogalmazott Nagy Julianna. Az egyik legmodernebb – Természetesen a miskolci szállások a csomagajánlataikba is beépítik sok esetben az attrakciók kedvezményes díját, így például a Barlangfürdővel, a Diósgyőri várral és a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasúttal is sok szállásadónak van közös csomagajánlata.

Tovább...
2016. október 27.www.boon.hu
Úgy fizetsz majd, ahogy még sosem - élménnyé válhat, amit eddig utáltál?

Úgy fizetsz majd, ahogy még sosem - élménnyé válhat, amit eddig utáltál?

Ez kiváló alkalom a készpénzmentes fizetés bevezetésére; alternatívaként pedig tökéletes megoldás lehet a kártyás/érintésmentes vagy NFC vagy akár QR kód alapú megoldás is. Az e-kereskedelem területén szintén változó trendekkel találkozhatunk. Ugyan még mindig van egy jelentős bizalomhiány az online vásárlások területén, ami azt eredményezi, hogy extrém nagy számban fizetnek a vásárlók készpénzes utánvéttel. Hisszük azonban, hogy az e-kereskedelem térnyerésével párhuzamosan nő a bizalom és folytatódni fog az online és a kártyás fizetések arányának emelkedése. PB: A vásárló számára a fizetés teher, amin gyorsan túl akar esni.

Tovább...
2016. október 26.privatbankar.hu
Ennyivel egyszerűbb lesz az élete, ha ujjlenyomat-olvasós a telefonja

Ennyivel egyszerűbb lesz az élete, ha ujjlenyomat-olvasós a telefonja

A számítógépes e-banki belépéshez az e-bank képernyőjén megjelenő színes kódot, műveletek aláírásához pedig egy QR kódot kell beolvasni okostelefonnal, majd azt követően egyszerűen csak hozzá kell érni az ujjlenyomat-leolvasóhoz, és már be is léptünk. Szintén jelszó nélkül, egyetlen érintéssel lehet aláírni a mobilbankban végzett műveleteket. Így hiába is figyeli valamilyen kártékony program a billentyűleütéseket, nem tudja megszerezni a felhasználó általános és egyszer használatos jelszavát sem – sem a gépről, sem a telefonról.

Tovább...
2016. október 18.hvg.hu
Fénybe oltott QR-kód is van már, de minek?

Fénybe oltott QR-kód is van már, de minek?

Itt van például a LinkRay, ami szerintünk egyértelműen vakvágány, még ha a japán gyártó nagyon is büszke a találmányára. Persze lehet is, mert technológiailag frappáns megoldásról van szó, mégpedig arról, hogy nagyon rövid információkat – mondjuk egy webcímet – a szokásos megoldások helyett fénybe kódolnak. Hogy pontosan milyen fénybe, az gyakorlatilag mindegy: egy szobor esetében az azt megvilágító lámpa fényébe, egy digitális hirdetésnél vagy egy LCD-panelnél a háttérvilágítás fényébe. A kód az emberi szemnek láthatatlan, viszont az okostelefonok kamerája egy speciális alkalmazással már tudja dekódolni az információkat. A jelek felismerése gyors és megbízható, de a helyzet az, hogy mégsem látjuk, miért lenne ez a módszer sokkal jobb, mint egy sima QR-kód kifüggesztése.

Tovább...
2016. október 07.www.geeks.hu
Még több részlet a NES Classic Editionről

Még több részlet a NES Classic Editionről

Az is érdekes, hogy a konzolon keresztül elérhetjük a játékok kézikönyvét is, mégpedig úgy, hogy az adott címhez egy QR-kód tartozik, ami a hivatalos instrukciókhoz repít bennünket, ha beolvassuk mobillal vagy tablettel. Minden címhez négy mentési pontot készíthetünk, így ott folytathatjuk a játékot, ahol szeretnénk. A 30 előretelepített klasszikus játékkal érkező NES Classic Edition november 11-én jelenik meg 60 dolláros áron.

Tovább...
2016. október 02.www.gamekapocs.hu

Könyves metró közlekedik Pekingben

Az utasok a metrókocsiba lépve a gyermekkönyvek világába csöppennek, és megismerkedhetnek a kínai gyermekirodalom fejlődésével. A metróban található QR-kód szkennelésével ingyenesen letölthető a teljes könyv. A könyves metró a könyvolvasást népszerűsítő pekingi kampány egyik fő programjának része, amelynek keretében tömegközlekedési eszközökön mutatnak be kiváló műveket és jó olvasási módszereket. A metró mellett repülőgépen, nagy sebességű vonaton és buszon is indul hasonló program.

Tovább...
2016. szeptember 27.hungarian.cri.cn